Miért lehet más látásmód, A milliárdos látásmód | Budapest LAB

Johnston, John Gépies látásmód A látásról és a vizuális kultúráról vallott jelenkori nézeteinket behatároló hagyományos ellentétpárok közül az ember-technika ellentéte a legelterjedtebb és talán a legkártékonyabb. Paris, A gépies látásmód az én miért lehet más látásmód az interakcióban lévő gépekből és ember-gép rendszerekből álló környezeten kívül feltételez egy dekódolt percepciós mezőt is, amely — függetlenül attól, hogy a szóban forgó gépek hozták-e létre vagy sem — csakis e gépekkel összefüggésben nyeri el teljes értelmét.

A gépies terminus természetesen Deleuze-től származik. Capitalism and Schizophrenia.

Brian Massumi Minneapolis, Paris: Éd. De Minuit, Deleuze és Guattari két ellentétes folyamatot különböztet meg: instabil pillanatokban, azaz ha egy funkcionális egyensúlyi helyzetben változások következnek be, a fix kódok alóli felszabadulásról vagy ahogy ők fogalmaznak: deterritorializációról beszélünk; de a másik oldalról közelítve a kapcsolatrendszer a fentivel épp ellentétes irányú rétegződési folyamatokat mutat, melyek redundanciával és új fix kódok kialakulásával, vagyis reterritorializációval járnak.

Polan, Dana Minneapolis, Paris: éd. Magyarul egy részletét ld.

Szemünkfénye

Deleuze — Guattari: Kafka Tótfalusi Ágnes ford. Felvetődik a kérdés, hogy a fenti fogalmi séma felhasználható-e a látás és az összetett vizuális folyamatok leírására? A művészet nyilvánvalóan előfeltételezi az észlelés deterritorializálását, a látott dolog, sőt a látási folyamat mindennemű kontextus vagy cél alóli felszabadítását.

Bármire szolgáljon is ezek után a művészet, rekódoláson vagy reterritorializáláson megy keresztül. Ám miközben Deleuze és Guattari utalnak miért lehet más látásmód deterritorializált észlelésre, amit a Mi a filozófia?

Ennek ellenére Deleuze írásaiban helyenként, különösen a Francis Bacon festészetéről írt monográfiájában és a filmről írt kétkötetes tanulmányában mintha valami nagyon hasonlóról lenne szó. Deleuze nyomán és teóriája kiterjesztésével azt állítom, hogy a gépies látásmód nem egyszerűen gépekkel vagy gépek útján való látás — hanem inkább dekódolt látás, az észlelés gépekkel miért lehet más látásmód átalakulása, aminek szükségszerű velejárója egyben a rekódolás.

De még mielőtt Deleuze-höz fordulnánk, Paul Virilio The Vision Machine című írását szemügyre véve rávilágíthatunk, miért van szükség erre a megkülönböztetésre és milyen természetű a velejáró kettős művelet.

Az érdekfeszítő, de miért lehet más látásmód tekintetben problematikus könyv fő témája a gépies látás, mégsem képes érdemi leírását adni annak, csak néhány jellemző hatását sorolja fel, mert megakadályozza ebben az emberit a miért lehet más látásmód szembeállító metafizikai örökség. Rose, Julie Bloomington, Ind. Paris, Éd. Galilée, Virilio célja annak kimutatása, hogy a háború és a film kölcsönös formálói és támaszai egymásnak mind a csatamezőn, mind a szomszédos térségekben, ahol a felszerelés beszerzése és — ahogy a hadszíntér kiterjed a társadalom egészére — a lakosság mozgósítása folyik.

Camiller, Patrick New York, Virilio módszere eleve kizárja a vizuális képek esztétikai vagy filozófiai összefüggésekben való elemzését: azt, hogy olyan tárgyak lennének, melyek szemlélése vagy beható vizsgálata új felismerésekkel gazdagít. Ehelyett az egyéb vizuális gyakorlatok és technológiák történetével állnak összefüggésben.

De itt felmerül egy másfajta probléma.

Gépies látásmód

Míg Virilio, állítása szerint, képek segítségével vagy képekkel összefüggésben ír, példaként felhozott képáradatát valójában egy mögöttes katasztrófanarratíva tartja össze, mely a technológiai bűnbeesést taglalja, de anélkül, hogy megvizsgálná az állítás előfeltevéseit. A narratíva a természetes észlelés hosszú időszakával veszi kezdetét bár Virilio más sorrendben mutatja be a folyamatotmelynek történelmileg a teleszkóp és más vizuális műszerek feltalálása, valamint a természet matematizálása vet véget, mely Galilei nevéhez fűződik.

Az előbbi tény azzal a következménnyel jár, hogy fokozatosan elveszítjük a természetes észlelésbe vetett hitünket, az utóbbi viszonzásul egy másfajta igazságot mutat fel. Ennél is zavaróbb, hogy ezek a vizuális műszerek a természetes észlelést kivonják az ember természetes testi képességeinek köréből.

Meg kell hagyni, mindez miért lehet más látásmód az első világháborúig nem okoz komoly problémát. Végül pedig, mivel a látást és az emlékezést a kép logisztikájának szolgálatába kényszerítették, a művészet egyre inkább saját halálának vagy eltűnésének problémájával foglalkozik. Ha meg akarjuk érteni, hogy az emberi észlelés komputerizált miért lehet más látásmód való szimulálása és ezáltal áthelyeződése miért vezet elkerülhetetlenül az észlelés logisztikájának végéhez s miért lehet ebből következően Virilio narratívájának logikus végpontjatudnunk kell, hogy a látógép Virilio szemében nemcsak az észlelést automatizáló technikai eszközt jelenti.

Mindez az új elektronikai hadszíntérrel továbbá a hangok és képek háborújávala titoktechnológia fejlődésével és az emberek megmenekítésének katonai kötelességével hozható összefüggésbe. E különféle tendenciákban az a közös, hogy még jobban megrendítik a természetes észlelésbe vetett hitet, és ezzel felfokozzák a valóságelvet érintő válságot.

Tagadhatatlan, hogy Virilio előszeretettel veszi egy kalap alá őket. Természetesen nem ő az miért lehet más miért lehet más látásmód és nem is az egyetlen, aki arra figyelmeztet, hogy a modern technológia válságot idéz elő a természetes észlelésben. Budapest: Osiris, Lukács Ágnes p.

Lovitt, William New York, Kettőssége első látásra mintha megfelelne Deleuze és Guattari kettős, deterritorializációs és reterritorializációs műveletének, egy szimultán dekódolásnak és rekódolásnak. Ám van legalább egy döntő különbség: Virilio elméletében az észlelés deregulációjának nincs pozitív oldala szemben Deleuze és Guattari deterritorializációfogalmávalnincs sem esztétikai, sem más pozitív értéke annak, hogy az észlelés kiszabadul a bevett kódok fennhatósága alól.

Azt az ellenvetést tehetnénk erre, hogy ez pusztán azért van, mert Viriliót jobban érdekli a mozgás és a sebesség, az észlelési zavar és az ebből fakadó katonai előnyök, miért lehet más látásmód a technológia új vizuális következményei. Bár ez jórészt igaz, a valódi probléma, mint már utaltam rá, az, hogy Virilio nem tud elszakadni az egységes természetes test fogalmától.

Fotó: Tisztes szegénység (José Hernandez-Claire: Napkeltétől napnyugtáig)

Emiatt a technológiában csupán idegen és külsődleges protézist lát, ami beférkőzik a természetes testi képességek tartományába és csakis félrevezető, elidegenítő hatásokat hoz létre, amivel minden eddiginél fogékonyabbá teszi a manipulációra. A deterritorializált szem Deleuze számára ezzel szemben az egységes természetes test nem szervek és biológiai funkciók egyszer és mindenkorra adott hierarchikus szervezete, hanem éppen az jellemzi, hogy a természetes környezet erőin kívül folyamatosan idomul és ettől módosul is azokhoz a társadalmi és technológiai kapcsolatrendszerekhez, amelyek szüntelenül körülveszik.

• Főszerepben az optika birodalmában I.
• Valamint a helyes látás

Nem kívánom itt összefoglalni azt a bonyolult folyamatot, amivel Deleuze és Guattari a test felépülését — különösen a különféle szervek szerveződését — leírja; most érjük be annyival, hogy az áramlások rétegződésén, a határok kialakulásán és a szervi funkciók alárendelődésén alapul. Ahogy Deleuze a Francis Bacon — Az érzékelés logikája című könyvében rámutat, a test hierarchikus struktúrába szerveződése oda vezet, hogy a test alárendelődik egy racionális egónak — s valóban ez tekinthető az egó létfeltételének.

Ugyanakkor azonban a test organikus egységbe szerveződése homályba borítja, hogyan hatnak erők a testre miért lehet más látásmód hogyan alkot a test más testekkel különböző kapcsolatrendszereket.

A látásmód, ahogy mi fotósok látjuk

Összehangolt destratifikációs folyamatok például a test organizációjához vezethetnek, végső fokon pedig a Szervek nélküli Testhez, egy tiszta felszínként vagy korlátlan áramlások összességeként létező testhez.

Skizofréniában szenvedőknél valóban gyakran előfordul a test dezorganizációjától való félelem, de Deleuze, amikor ezeket a kifejezéseket használja, a dekódolt észlelésről miért lehet más látásmód beszél. Francis Bacon című könyvében, melynek alcíme Az érzékelés logikája, Deleuze abból indul ki, hogy egyetlen szerv — mely ez esetben a szem — kiszabadul a test szervezetéből, és így próbálja megérteni Bacon festményeinek, különösen a figuráinak rendkívüli intenzitását, melyek Deleuze szerint inkább közvetítik, mint ábrázolják a testre ható erőket; s így a test önnön testisége előli menekülési kísérletét jelképezik.

Miért lehet más látásmód nem kezeli a szemet állandó szervként.

Főszerepben az optika birodalmában I.

Amikor felszabadítja az ábrázolás vonalait és színeit, a szemet is felszabadítja az organizmus alól, állandó és minősített szerv-mivoltából: a szem virtuálisan sokfunkciós meghatározatlan szervvé válik, amely tiszta jelenlétként látja a szervek nélküli testet, azaz az Alakot.

A festészet mindenhová szemet tesz: a fülbe, a hasba, a tüdőbe a kép lélegzik….

Ez a festészet kettős meghatározása: a szubjektum oldalán felavatja a szemet, amely megszűnik szervesnek lenni, hogy sokfunkciós és átmeneti szerv váljék belőle; az objektum oldalán elénk tárja egy test valóságát, a szerves ábrázolás alól felszabadított vonalakat és színeket.

Babarczy Eszter ford.

A milliárdos látásmód

Szembetűnő, hogy Deleuze könyvének borítóján Bacon több fényképes önarcképe látható, melyek nyilvánvalóan egy pénzbedobós fényképautomata fülkéjében készültek, és őrülten megtépázottnak és kifejezőnek tűnnek. Ugyanakkor annak ellenére, hogy Bacon fényképekkel vette körül magát és csakúgy tobzódott egyrészt őrült, másrészt banális burjánzásukban, a festményei semmilyen kapcsolatban nem állnak velük.

• Az erkölcsi parancsok érvényességének filozófiai megalapozásával az etika foglalkozik.
• Az egyik szem teljes látásvesztése

Deleuze egyrészt szemiotikai, másrészt esztétikai alapon magyarázza teljes elvetésüket: a fényképek vagy hasonlóság vagy konvenció, azaz analógia vagy kód útján működnek; egyik esetben sem a látás eszközei, hanem ők maguk azok, amit látunk, és végül csak őket látjuk.

E tekintetben legalábbis Bacon biztosan egyetértene Virilióval. De ami még döntőbb, a festményektől eltérően, a fényképek nem képesek intenzív érzékelést létrehozni, vagy inkább nem képesek az érzékelésen belül különbségeket teremteni. Ez a különbség arra készteti Deleuze-t, hogy diagram formájában tárja elénk festészetelméletét — Van Gogh jellegzetes ecsetvonásai kézenfekvő példával szolgálnak — és a miért lehet más látásmód vagy katasztrófával való szükségszerű tusáját.

A téma már az Anti-Oedipusz egyik emlékezetes paragrafusában is felbukkant Turner kései festményei kapcsán, és most részletesen is kifejti. Vajdovich Györgyi ford.

Mivel ezek a jegyek, ezek a vonások irracionálisak, akaratlanok, esetlegesek, szabadok, véletlenszerűek. Nem reprezentatívak, nem illusztratívak, nem narratívak.

Még kevésbé kifejezőek vagy jelentéssel bíróak: ezek jelentésnélküli érzet-vonások, de zavaros ülő látás vonásai […] Mintha a kéz szabaddá válna, és más erők szolgálatába lépne olyan vonásokat húzva, melyek már nem függnek sem akaratunktól, sem látásunktól.

Turner kortársait gyakran éppen ez a váratlanul előbukkanó világ nyűgözte le.

1. Gépies látásmód
2. Amikor a látás akadályozza

New York, Összegezve tehát, Deleuze szerint a festménynek ahhoz, hogy festmény legyen, örökösen újra kell játszania ezt a katasztrófát.